
BORSZŐLŐÜLTETVÉNYEK TÁMOGATÁSA
Szívesen merengünk el, ha éppen a saját borunkat kortyolgatjuk, hogy milyen lenne, ha a boraink a világ minden jelentősebb helyére eljuthatnának. Ám ahhoz, hogy a vágyálom a realitás síkjára lépjen sok mindennek teljesülnie kell. Egyrészt megfelelő szakértelemmel kell rendelkeznünk, másfelől pedig, optimális természetföldrajzi adottságokkal, végezetül, de nem utolsósorban nem árt, ha az értékesítés terén is van tapasztalatunk. Manapság sokfelé látunk, lepusztult, elhagyatott szőlőültetvényeket, és azok a gazdák, akik jelenleg is ezzel foglalkoznak, jól tudják, szerkezetátalakítást kell végrehajtaniuk, máskülönben gazdaságtalanná válik a termelésük. Erre nyújt megoldást a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiadott „borszőlőültetvény telepítés támogatása pályázat”, amire idén 2021. március elsejéig lehet pályázatokat beadni.
Magyarország szőlőtermesztése több évszázados múltra tekint vissza és a szőlő-borágazat még napjainkban is jelentős hazánkban, habár 2003 óta 15%-kal szűkültek a termőterületeink. Ez a visszaesés elsősorban a fehér szőlőfajták ültetvényeinek területében jelentkezik, amely megközelítőleg 18%-kal csökkent, de a kékszőlők területe is nagyjából 6%-kal zsugorodott. Ennek ellenére hazánkban a fehér szőlő termesztése a termőterület kétharmadát teszi ki, de a visszaesés így is több mint 10 ezer hektárt jelent. Mind ezek mellett az elaprózódott birtokrendszer és az ültetvényeknek a magas életkora sem bír kedvező hatásokkal.
Majoros Lászlóval beszélgettem, aki egy harmadik generációs szőlész, borász családból származik, és jelenleg Tarcalon egy 4.5 hektár termőterülettel, valamint 1.5 hektár betelepítésre váró földterülettel rendelkezik. Csak palackos bort készít, ami azt jelenti, hogy minden folyamat, a szőlőtermesztéstől egészen a címkézésig és az értékesítésig egy kézben összpontosul. Évjárattól függően évi 30-40 ezer palack bor kerül ki a kezei közül, amit nemcsak Magyarországra, hanem külföldi megrendelőknek is exportál. Emellett Tarcalon egy borbárt is üzemeltet, ahol gyakorlatilag a saját borai mellett kézműves termékeket is bemutat úgy, mint különféle sajtokat, söröket, illetve a gyerekekre is gondolva helyi szörpöket.
A borszőlőültetvény telepítés támogatásra kiírt pályázatról elmondta azt, hogy tudja ez egy többlépcsős pályázat, ami 2023-ig többször megfog nyílni. A pályázat maga egy szerkezetátalakítás tesz lehetővé a szőlőültetvényeken.
Eddig nem vettem igénybe, de a következő időszakban mindenképpen meg akarom tenni. Tokaj-Hegyalján az ültetvények nagy része elöregedett, gazdaságosan már nehezen művelhető. Nagy tőkehiánnyal rendelkeznek az ültetvények, és ahhoz, hogy a meglévő munkaerőhiányt ellensúlyozzuk azzal, hogy ésszerűen gépesítünk, ahhoz kellene, hogy optimális tőszámmal rendelkező ültetvényeink legyenek, ahol már a mai klónokat a borminőség által elvárt szőlőminőséget tudjuk biztosítani. Ehhez gyakorlatilag az kell, hogy modern ültetvényszerkezetek jöjjenek létre. Ami annyit jelent, hogy egy hektáron kicsit nagyobb tőszám, valamint a modern gépesítés megoldása, mint például előmetsző gép, szüretelő kombájn.”
Elmondása szerint sajnálatos, hogy Tokaj-Hegyalján nagyon sok elhagyott szőlőterületet találunk. Tállya, Mád, Bodrogolaszi, Olaszliszka. Ott hagyják az ültetvényeket, a fiatalok elköltöznek, máshol vállalnak munkát. Az idősek vagy kihaltak, vagy nem bírják már művelni a szőlőültetvényeket. Vagy sok esetben tapasztalható, hogy kivágják a szőlőt, és bodzát vagy gyümölcsöst, vagy éppen szántóföldi növénytermesztést végeznek rajta.
Éppen ezért is fontos lenne, olyan fiatal gazdálkodók megjelenése a térségben, akik akarnak, értenek is a borszőlőtermesztéshez, és ezzel a pályázattal lehetőségük nyílna, hogy Tokaj-Hegyaljai borászokká váljanak. Emellett pedig említsük meg, hogy a kormánypárt 150 milliárdos támogatást ítélt oda a Tokaji borvidéknek, ami leginkább infrastrukturális, és turisztikai beruházások lesznek. Még ha elsőre talán túlzásnak is tűnhet, de talán Tokaj lehetne a Dunán inneni térség turisztikai központja. Mindenesetre a lehetőség benne rejlik, hiszen páratlan természetföldrajzi szépséggel, valamint igazi vendégszerető emberekkel találkozhatunk.
Borszőlőültetvény telepítés támogatása
Pályázat kódszáma: VP2-4.1.3.6-17
Pályázat státusza: Nyitott
Pályázat-benyújtási határidő: 2021. március 01
A szőlőtelepítési támogatás forrása
A pályázati felhívás meghirdetésekor tervezett keretösszeg 4 milliárd Ft, amely alapján 1.000 db pályázat jóváhagyása várható.
A támogatás jellege, mértéke, összege
A borszőlőültetvény-telepítési támogatás jellege vissza nem térítendő támogatás, azaz visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás.
A támogatás mértéke a fejlesztés megvalósulásának helyétől, a támogatást igénylő fiatal gazda státuszától, valamint a projekt egyéni/kollektív módon történő végrehajtásától függően a következők szerint alakul:
A pályázat keretében igényelhető támogatás összege:
egyéni projekt esetén legfeljebb 75 millió Ft
kollektív projekt esetén legfeljebb 150 millió Ft
A megítélt támogatási összeg legfeljebb 50%-áig támogatási előleg vehető igénybe.
A szőlőtelepítési pályázat keretében támogatható tevékenységek
Borszőlőültetvény telepítése – minimum 0.25ha
A támogatható borszőlő ültetvénynek, illetőleg táblaméretnek el kell érnie a 0,25 hektár (2.500 m2) területnagyságot.
Támogatási kérelmet nyújthat be:
mezőgazdasági termelő
termelői csoport, termelői szervezet
mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet
szociális szövetkezet
Támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projektnek minősül a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.
Támogatás igénylésének feltételei:
MÁK ügyfél-nyilvántartási szám
mezőgazdasági főtevékenység (az árbevétel legalább felének mezőgazdasági tevékenységből kell származnia)
legalább 6.000 euró STÉ mezőgazdasági üzemméret
A teljes pályázati anyag az alábbi linken elérhető: https://www.palyazat.gov.hu/vp2-4136-17-borszlltetvny-telepts-tmogatsa-1
2021.02.08
Soltész Gábor