Szőlő értékesítését befolyásoló tendenciák

Nő az újtelepítésű szőlő, de a bort leginkább tankban kéri a piac

Palackozva átlagosan 100-150 százalékkal drágábban adható el a bor, de nem minden piacunk igényli ezt a kiszerelést. Tavaly leginkább a lédig bor piacán tudtunk mennyiségi exportnövekedést elérni.

Az ERSTE Agrár Kompetencia Központ véleménye rendszeresen megjelenik az Agro Napló „Jó úton haladunk?” rovatában. Legutóbb éppen a szőlőültetvények piaci értékét meghatározó tényezőket vizsgáltuk meg. Azt írtuk, hogy a szőlőtelepítés és -korszerűsítés igen magas költségeihez lehet támogatást szerezni, de ma már nem ez a döntő tényező a birtokok tulajdonoscseréi során. A magyarországi borászat tartós

és látványos erősödése a jövedelemtermelés oldalán is tetten érhető. A tőkefelhalmozódás okán is felfelé törekvő földárak a szűkülő kínálat révén az előttünk álló években újabb lendületet fognak kapni.

2004 óta létezik a szerkezetátalakítási támogatás rendszere, amelynek majd 14 milliárd forintos keretét a szőlészek-borászok rendre le is kötik. Az előzetes adatok szerint idén is mintegy kétezer hektár szőlő újul meg ily módon. Ezzel szemben a négymilliárd forintos kerettel immár harmadik éve nyitott bővítési keretre kevesen pályáznak. Az EU évente egy százalékkal engedi növelni a szőlőterületeket a tagállamokban. Az idei 500 hektárt meghaladó támogatott telepítés nagy előrelépés az elmúlt két év sorrendben 50 és 350 hektárja után.

A szőlő- és bortermelők pozitív jövőképe megalapozott. Mind a belföldi, mind az export piacainkon tartós a fejlődés. Ráadásul a borkínálat csökkenése, a fogyasztás emelkedése és a világpiaci forgalom növekedése globálisan és kontinensünkön is teret enged az árak emelésének. Ezt erősíti a szőlő- és bortermelést is érintő költségemelkedés, amely például a szűkös munkaerő drágulása miatt következik be.

Az csak egy finom üzenet, hogy a világ 30 milliárd palackos borforgalmának már 30 százaléka alukupakos. Szokásos piaci előrejelzésünk szerint, míg mennyiségben nem, addig értékben még jelentős növekedés előtt áll a hazai borpiac.

Forrás: Erste Agrár Kompetencia Központ Erste Agrár Szemle; Az Erste Bank Hungary Zrt. Agrár Kompetencia Központjának agrárgazdaságra specializált elektronikus havi hírlevele Felelős szerkesztő: Fórián Zoltán, vezető agrárszakértő, agromegoldások@erstebank.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published.