Marján Zoltán – Nagykálló – Bioszántó, Biogyümölcsös

Termelő: Marján Zoltán
Szabolcs-Szatmár-bereg Megyei Biogazdák Egyesülete – Elnök
Nagykálló
Tel: 30/4587160

2013 óta márciusa ót foglalkozom biogazdálkodással, 120ha bio szántó területtel és 34 ha bio gyümölcsössel. 20 ha-on almát, 10 ha-on körtét,1 ha-on meggyet, 2,5 ha-on barackot most 28 ha-on kukoricát, 11 ha napraforgót, 20 ha búzát, 7 ha dinnyét, 20 ha kaprot másodvetésben, 20 ha rozsot, 20 ha spenótot termelek többek között. Területeim átlag Ak értéke 3 Ak.
Vallom, hogy egy termőföldről nem egy, hanem minimum 3 növénykultúra termését kell és lehet levenni.
Azért kezdtem el biogazdálkodni, mert ismertem más bio gazdákat régebbről, így Szólláth Tibort is, a ki akkor már rég biogazdálkodott, és megállapítottuk, hogy butaság nem biogazdálkodni, mikor itt a növények nem betegszenek meg.
Összevetve a hagyományost a bioval, hogy mit tudnak produkálni, a bio több és jobb produktumot tud előállítani, mint a hagyományos.

Meg éri bioban termelni?
Megéri, ha okosan csinálja a gazda, mindenféleképpen megéri. Monokultúráról áttérve, lesz egy jól működő vetésforgója, ami csökkenti a költségeket, javítja a hozamot, a talajt. Az összes előnyt felmérve láttam, hogy megéri, nem csak anyailag, de erkölcsi vonalon is. Nekem ez egyfajta szakmai kihívás is.

A termelési költségek kevesebbek nálam a bioban mint a hagyományosban voltak. Használhatok ilyen, saját vetőmagot, amik költsége jelentősen kevesebb mintha megvenném, biológiailag nem értéktelenebb, csak olcsóbb.
Nem használhatok műtrágyát de kompenzálja az istállótrágya a vetésforgó és a zöldtrágya. A talajom egészséges, ezért a növények saját egészségügyi állapota jobb, kevésbé betegszenek meg. A gyomoknál sorközműveléses talajművelést, gyomfésülés alkalmazok, ez még mindig kevesebb mint a vegyszeres gyomirtás. A napraforgónál 30.000 Ft/ ha, minimum, én megcsinálom 12.000 Ft-ból ha-ként. A rovarvilág miatt a termelési költség nem kerül többe 20-25.000 Ft-nál ha-ként. Én a dinnyét permetezés nélkül termeltem az idén, és nem volt lisztharmatos, tetves, atkás. Ezt jelenti az egészséges növény védekezőképessége. Sokkal jobb, mint a hagyományosé, mivel azt sokkal több stressz hatás éri, ami gyengíti az immunrendszerét a növénynek, így betegebb.

Az eladási árakat 1,7-2,5-ös, néhol 3,5-szeres szorzóval lehet számolni a hagyományoshoz képest. De ez évjárattól függ. A léalma ára 2017-ben 55 Ft volt , a bio 83 Ft-, ez nem volt jelentős különbség. De a 2014-es 35 Ft helyett a 90 Ft-os léalma ár jelentős különbség volt.
A termények ugyan úgy felvásárlónak mennek, nincs jelentős mértékben házhoz szállítás.

A feldolgozott termékek piaca prosperál, szűk az a nagyipari felvásárlói réteg, aki alapanyagot akar.
A bio termékekre is a kényelmi szempontok kezdenek érvényesülni, melyhez igazodni kell, termelői feldolgozással.

A termés mennyiséget tekintve a hagyományoshoz képest a saját gazdaságomban15-20%-al kevesebb terem, ez igaz bármilyen növény kultúrára.

A legnagyobb nehézség vagy munka a bioban, hogy együtt kell élni a növénnyel, a biogazda nem hagyhatja magára a gazdaságát, a biotermesztés a megelőzésről szól. Ha meg alkarom előzni a betegséget, kártevőket, kórokozókat, ott kell lenni, a kár okozást kell megelőzni. Jól kell ismerni a kártevőket, hasznosat és a haszontalant is. Egy fokkal magasabb szakmai ismeretekkel kell rendelkezni a bio gazdának, mint a hagyományos termesztést művelőknek.

Mindenkinek javaslom a biotermesztést, aki mentálisan erre felkészült. Bioban a legtöbben kis termelők vannak, ők 20 ha alatt állnak át, nekik esélyük sincs a digitalizációra, ők nem a monitor mögül nézik meg a fát. Nekik ki kell menni, és helyben látni a termelést.

Azt javaslom azoknak akik most át akarnak térni biora, hogy tanuljanak. Keresni kell más bio gazdákkal a kapcsolatot a környeztében. Keressen szakmai segítséget, jöjjön biogazda képzésre, én is mindig tanulok, minden biogazdaságban tanulok, a bio csak a tanulásról szól.

A biotermesztés jövőjéről
A fejlett társadalmakban a biotermék fogyasztása napi szinten megvan. Az hogy Magyarországon kevés a biotermék fogyasztás, az csak most van így, de ez a tendencia, ahogy tudatosodnak a fogyasztók, úgy kerül a biotermék az eggyel magasabb polcra az üzletekben. 10 éve a Spar-ban nem volt bio termék, ma már komoly üzletlánc meg sem próbál biotermék nélkül működtetni egy áruházláncot, mert szükség van rá.
A biotermelés jövője csak összefogásban fog fejlődni, és akkor lesz mindenki számára biztonságos megélhetést nyújtó tevékenység is.

Vissza a véleményekhez

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.